Ars Sacra Fesztivál

2018.09.15-23.
Az Ars Sacra Alapítvány 2007 óta minden év szeptember harmadik szombatján, a Kulturális Örökség Napjainak szervezőivel összefogva meghívja a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

A programsorozat keretében koncerteken, kiállításokon, színházi előadásokon, filmvetítéseken, irodalmi előadásokon, szakrális tárgyú városnézésen vehetnek részt az érdeklődők, amelyek az európai kultúra közös keresztény-zsidó forrásaiból merítenek, bemutatják a bennük rejlő szakralitást. Megjelenítik a kortárs művészeteket, sok fiatal művész lép fel a rendezvények keretében.

A művészetek nemzetközi és kiváló eszközei a valódi értékek (szépség, jóság, társadalmi felelősségtudat, stb.) felmutatásának. A művészet továbbá képes a társadalmi összetartozás érzésének erősítésére. Ezért nagy jelentőségű a művészetek szerepe a globalizálódó világban, amikor jellemző az erkölcsi elbizonytalanodás, és sok ember elveszettnek, hitetlennek és magányosnak érzi magát.

Az Ars Sacra Alapítvány elkötelezett, hogy az Ars Sacra Fesztivál növelje a nemzet szellemi színvonalát és szellemi egységet építsen. A Fesztivál eddigi sikere arra bátorít, hogy ezt regionális, Európai szinten is meg lehet valósítani.

Az Alapítvány célja, hogy kiterjessze a Fesztivált egyre több európai országra, személyes kapcsolatokat alakítsunk ki egy közös gondolkodás érdekében, és láthatóvá tegyük a remény jeleit az európai kultúrában. Ezért arra törekednek, hogy minél több szervezet, intézmény és magánszemély csatlakozzon Fesztiválhoz, akár saját programjukkal, akár közönségként.
Az Ars Sacra Fesztivál alkalmat nyújt a közösség kialakítására a közös kulturális örökséggel rendelkezők között, valamint a különböző kultúrák közti párbeszédre is.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Ars Sacra Filmfesztivál. Az öttagú zsűri döntése alapján a filmrajongók 44 alkotással – egész estés dokumentumfi lm, rövid dokumentumfilm, rövidfilm (animációs, fikciós, kísérleti) – ismerkedhetnek meg a Tabán Moziban 2018. szeptember 16. és 23. között, a 16:00–20:00 óráig tartó, ingyenes vetítéseken.

Az Ars Sacra Fesztivál, illetve az Ars Sacra Filmfesztivál részletes programja a 'Kapcsolódó anyagok' alatt tölthető le.

Projektgazda: Ars Sacra Alapítvány
Program típusa: fesztivál
Célcsoport: minden korosztály
Helyszín: Budapest és vidék, kb. 120 helyszínen
Elérhetőség: www.ars-sacra.hu

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció