Eurobarometer-felmérés Európa kulturális örökségéről

Publikálva: 2017. december 8.

Az Eurobarometer felmérést készített az európaiak kulturális örökséghez való hozzáállásának, a kulturális örökség hozzáférhetőségének, annak turizmusra és munkaerőpiacra gyakorolt hatásának vizsgálatára.

Az Eurobarometer  kutatása alapján kiderült, hogy az uniós polgárok túlnyomó többségének (84 %) személyesen is fontos a kulturális örökség, szintén ugyanennyien gondolják, hogy a helyi közösség, 87 százalék szerint a régió, 91 százalék szerint az ország, 80 százalék szerint pedig az Európai Unió számára is jelentőséggel bír.

A felmérés azon kérdésére, hogy bármiben részt vesznek-e a kulturális örökség területén,  a megkérdezettek valamivel több, mint fele felelt igennel mind uniós, mind hazai szinten. Azzal kapcsolatban, hogy végeznek-e a valamilyen hagyományos tevékenységet, a magyar válaszadók 11 százaléka felelt igennel, ami 3 százalékkal több, mint az uniós átlag.

A felmérés azon részéből, amely a kulturális örökség hozzáférhetőségét vizsgálta, kiderül, hogy a magyarok kultúrában való részvétele enyhén elmarad az európai átlagtól. A fő indokok között a költség (46 %), az idő hiánya (39 %), illetve az érdeklődés hiánya (25 %) szerepelnek.

A megkérdezettek túlnyomó része érez büszkeséget a régiójából vagy országából származó történelmi emlékműnél vagy helyen, műalkotásnál vagy hagyomány kapcsán (EU: 82 %, magyar 85 %), de országon kívüli örökségek esetében is igen magas ez az arány (EU: 70%; magyar: 69%).
Majdnem minden nyolcadik válaszadó ért egyet azzal, hogy a kulturális örökséghez kapcsolódó tevékenységek munkahelyeket teremtenek az Unión belül (79%).

A kulturális örökség védelmével kapcsolatban a megkérdezetteknek több, mint 80 százaléka ért egyet azzal, hogy Európa kulturális örökségét tanítani kellene az  iskolákban,  mivel az történelmünk és kultúránk jobb megismerését szolgálja. Arra a kérdésre, hogy kik tesznek legtöbbet kulturális örökségünk védelme érdekében, a magyarok legnagyobb százalékban a helyi közösségeket nevezték meg (38%), ezt a helyi és regionális hatóságok (29%), illetve a szövetségek, civil szervezetek, jótékonysági egyesületek (28%) követték.

A kutatás részleteiről további információt az Eurobarometer honlapján talál.

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció