2018.03.09-10.
A Szalárdi János Egyesület már tíz éve minden évben megrendezi a Petőfi Sándor Szavalóversenyt és Március 15-i Ünnepséget, a szalárdi és a Szalárd körzeti (Bihar megye) iskolák tanulói számára, ezzel tisztelegve nemzetünk nagyjai előtt. A rendezvény nem csak egy szavalóverseny, hanem nemzeti ünnepség is egyben.

A Petőfi Sándor Szavalóverseny és Március 15-i Ünnepség című rendezvény célja a Partium ezen részén, Szalárd környékén, olyan programot szervezni az itt élő embereknek, mely erősíti nemzeti hovatartozásukat, identitásuk megőrzésére buzdítja őket. A történelmi hősökre emlékezve, kulturális programokkal dúsítva, gyerek és felnőtt résztvevőknek egyaránt nyújt csodálatos élményt ez a rendezvény.

Mind a kulturális, mind a történelmi bemutatókra már hetekkel előtte megkezdődnek a felkészülések. Kokárdakészítés, rajzok, plakátok, az ünnephez kötődő alkotások díszítik a színpadot és az egész termet. A zsűri minden évben magas rangú egyházi és iskolai vezetőkből áll. A résztvevők megvendégelésében összefog idős és fiatal egyaránt. Minden évben fellép a helyi Pitypang Néptánccsoport, a szalárdi iskola kórusa, egyházi és iskolai vezetők, pedagógusok, színjátszók, különböző együttesek, énekesek, stb.

Projektgazda: Szalárdi János Egyesület
Program típusa: Rendezvény, előadás
Célcsoport: minden korosztály
Helyszín: Szalárd