2018. június 1-2-3.
A fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban működő Károlyi József Alapítvány 2005 óta minden évben megrendezi az „Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok” elnevezésű rendezvényt a francia "Rendez-vous aux jardins" programsorozathoz kapcsolódva, melyet szakmai tudományos konferencia kísér nemzetközi szakértők bevonásával. A rendezvény további programjai között gyermekprogramok, kiállítások és koncertek is találhatók.

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély története

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély a XIX. századi klasszicista kastélyépítészet egyik legszebb hazai alkotása. A kastély és az angolpark kiemelten védett műemlék és természetvédelmi terület, mindkettőt Gróf Károlyi György (1802-1877) építtette. A kastélyhoz tartozó, egykor díszes parkot  már 1883-ban Díszkert néven említették. A kastély déli oldalszárnyához kapcsolódik az öntöttvas Csipketerasz, amely kőpadokkal és gránitlépcsővel rendelkező kisebb kerttel kapcsolódott a parkhoz.

A kastély átalakítására és a park bővítésére az 1900-as évek elején került sor. 1910-ben Gróf Károlyi József bízta meg Hein János tájkertészt és kertépítészt a park átalakításával. Hein egy a kastély ornamentikájához illeszkedő, nyírt örökzöldekből álló, jól elkülönülő barokkos díszkertet és ennek folytatásaként olyan, közel 50 ha területű tájképi kertet tervezett, amely szervesen összefüggött a csatlakozó erdőterülettel.

A tisztások szélének beültetésekor a kertépítész változatos lombszínre és koronaformára törekedett, így került ide a tájképi kertekben jellegzetes vérbükk, szomorúgyertyán és törökmogyoró. A természetutánzó kertek fontos stíluselemét, a tavat ősi forrás táplálta, melyet mesterséges patakkal vezettek a kiásott mederbe. A vízfolyáson hidak íveltek át, a tó közepén sziget állt, amelynek hídja már 1896-ban is megvolt. Fényképek bizonyítják, hogy 1920-ban a szigeten kerti építmény (gloriette) állt, amely a második világháború alatt vagy után eltűnt.

A kastély északi pavilonjával szemben áll a Tatároszlop, amelyet 1808-ban I. Ferenc császár látogatásának emlékére emeltek. A Tatárhegy legmagasabb pontján álló, 4 m magas kőoszlop a homoküzem terjeszkedésének útjába esett, ezért több darabban a kastély parkjában helyezték el az 1960-as évek elején.

A kastély és parkja az 1945-től 1989-ig tartó időszakban jelentősen leromlott. Jelentős változást hozott, amikor 1994-ben a kastély és a park a Műemlékek Állami Gondnokságának kezelésébe került. 1998-ra befejeződött az épület állagmegóvása és a kert növényállományának szelekciója. 2011-től pedig a teljesen helyreállított épület vendégei, látogatói minél szélesebb köreit fogadja, beilleszkedve így a hazai és nemzetközi kulturális turizmus áramlataiba.

A Károlyi József Alapítvány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel közösen 2012-ben elindított parkhelyreállításra vonatkozó európai uniós támogatásának köszönhetően helyreállította a másfél hektáros kiszáradt tó vízpótlását, a sziget három hídját és a gloriettet, rekonstruálta a sétautakat, valamint tekintettel a ritka fajokra, a környezetre és a parkban nagy számban fészkelő madarakra, a beteg és veszélyesnek ítélt fák helyére újakat telepített.

A tájvédelmi terület különösen értékes faegyedei:

  • A kastély Észak-keleti homlokzata előtt idős vadgesztenye (Aesculus Hippocastanum), nagylevelű hárs (Tilia Platyphylos)
  • A kastély Dél-nyugati oldalával szemben két jegenyefenyő, melyek mellmagassági átmérője 1 méternél nagyobb (Abies Poetinata)
  • Tiszafák, melyek kora 120 év lehet (Taxus Baccata)
  • Lombhullató fenyők csoportja (Larix Decidua)
  • Vérbükk (Fagus Silvatica)
  • Szomorúfűzek (Salix Alba)
  • Öreg platánok (Platanus Occidentalis)
  • Hegyi szil (Ulmus Montana)

A kastély történetéről bővebben itt olvashat.

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastélypark programkínálata a Történeti kertek, kastélyparkok napja alkalmából:

Konferencia

Kiemelt témák: a zöldterületek differenciált kezelése; paleobotanika; vízinövények

2018.06.01. Péntek
Díszvendégek előadásai
14:30 - Franciaország: Daniel Boulens, Direction des Espaces Verts, Ville de Lyon: A zöldterületek differenciált kezelése (a budapesti Francia Intézettel együttműködésben)
15:00 - Ausztria: Prof. Dr Jürg Schönenberger, Bécsi Egyetem, Strukturális és Funkcionális Botanika Tanszék: Az E-flower projekt és az első virág rekonstrukciója (az Osztrák Kulturális Fórummal együttműködésben)
15:30 - Bulgária: Krasimir Kosev, a Szófiai Egyetem Botanikus Kertjének igazgatója

2018.06.02. Szombat
11:00 -11:30 - Marton Géza: A napórák helye a mai kertekben
14:30
- Stumpfold Norbert, a NAK Fejér megyei igazgatója: Az országos jégkárelhárító rendszer ismertetéséről
- Zoltán LUKÁCS, a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke: Faápolás a történeti kertekben
- Halmos Monika, az ehető virágok szakértője, gasztrobotanikus és Gombás Attila virágkötő bemutatója: Kösd és kóstold – a legvirágosabb ünnepi asztal

2018.06.03. Vasárnap
14:30
- Schmidt Tibor (Victoria Regia): Víz a kertben egy kicsit másképp. A vízinövények
- Dr. Nagy Ágota: A virágóra
- Lencsés Rita: A gyógyvirágok  

Kiállítások

A Föld – Víz – Levegő csoport képei
Fülöp Liza: Virágok (akvarellek)
Knauzné Kiss Klára: Virágos képek

Animáció

2018.06.02. Szombat:
11:00
- Garden Kft.: Faápolási bemutató a kastélyparkban
- Gombás Gyula: Virágkötészet és Virágkonyha

2018.06.02-03.  Szombat – Vasárnap :
14:30
- Gaja Egyesület: A komposztálás bemutatása
- Forró vízpermetes gyomirtás bemutatása (Oeliatec)

Koncertek

2018.06.01. péntek, 17:00 – 06.02. szombat, 18:00:
Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Igazgató: ifj. Major István
Műsor:
Mozart: Sinfonia concertante; A-dúr szimfónia
Szólisták: Fóris István – oboa, Dávid József – klarinét, Kovács Gergely – kürt, Harsányi Zsolt - fagott
Vezényel: Ács János.

Cím: 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi Sándor u. 2.
Web: www.karolyikastely.hu