Jelentkezés a KÖEÉ programsorozatába

Az év folyamán lehetőség van Kulturális Örökség Európai Éve 2018 programsorozatában való részvételre együttműködésben a Miniszterelnökséggel. A nemzetközi tematikus év általános célkitűzése, hogy a kulturális örökség szereplőivel és a civil társadalommal közösen előremozdítsa és támogassa az Európai Uniót, a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat Európa kulturális örökségének védelmében, megóvásában, fejlesztésében és népszerűsítésében.

2017. május 17-én az Európai Parlament és az Európa Tanács a 2018-as évet a Kulturális Örökség Európai Évének (KÖEÉ) nyilvánította.  A KÖEÉ országos és európai szinten is nyilvántartott rendezvénysorozatához intézmények, civil szervezetek, valamint önkéntes szervezők is kapcsolódhatnak kulturális örökség vonatkozású programjaikkal, ha annak célja összhangban van a KÖEÉ szellemiségével és törekvéseivel.

A Kulturális Örökség Európai Éve 2018 fő célja, hogy minél több embert ösztönözzön az egyetemes európai kultúra felfedezésére és felkutatására, valamint megerősítse polgáraiban az európai azonosságtudatot, az európai családhoz való tartozás érzését. A tematikus év hazai megvalósítását a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen koordinálja.

 A hazai eseménynaptárba bekerülő programok az egységes vizuális megjelenés érdekében szabadon használhatják a KÖEÉ nemzetközi logóját, szlogenjét, szóróanyagait.

A programsorozatba jelentkezni lehet a Kapcsolódó anyagok alatt található jelentkezési lap kitöltésével és annak az rcmp2IZZXljaDIwMTguaHVuZ2FyeUBtZS5nb3YuaHU= e-mail címre való megküldésével.

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció