2018.09.13-10.06.
A Vaskor-Duna Interreg projekt keretében 2018 őszén megrendezésre kerülő rendezvénysorozat célja a kora vaskor régészeti örökségének népszerűsítése, a kutatás folyamatának és eredményeinek bemutatása, a természeti és kulturális örökség kapcsolatának és értékeinek felmutatása előadásokon, tárlatvezetéseken, konferenciákon keresztül.

A Nemzeti Múzeumban tartandó nagyszabású nyitó esemény (szept. 13.) után szeptember és október folyamán előadások, családi és diákprogramok, tárlatvezetések, ásatási nyílt nap iskolásoknak, szakmai kerekasztal konferenciák követik egymást különböző helyszíneken.

A korai vaskorban a Duna-régió egy összefüggő, közös kultúrához, az úgynevezett keleti Hallstatt-körhöz tartozott. Ennek az időszaknak tájképi maradványa Magyarországon elsősorban a Dunántúlon, a Duna és mellékfolyóinak környezetében lelhető föl.

A Vaskor–Duna projekt fő célja olyan közös nemzetközi stratégiák kidolgozása és megvalósítása, amelyek nemcsak a tudományos, hanem a kulturális turisztikai érdeklődést is fölkeltik e kétségtelenül sérülékeny, de izgalmas és impozáns őskori tájak iránt, amelyek egyesíti a kulturális és a természeti örökséget. Felhívják a figyelmet az északnyugati Duna-medence kulturális és természeti környezetének szerves részét alkotó kora vaskori területek jelentőségére. A projekt különleges módszere, hogy nem az egyes régészeti lelőhelyekkel, hanem együttesen az őskori tájakkal foglalkozik a résztvevő öt ország kilenc mikrorégiójában. Ennek érdekében a projektpartnerek nemzetközi táborokat szerveznek, amelyekben a tervezett kutatási program megvalósítása szorosan összekapcsolódik a nagyközönség számára rendezett, népszerű eseményekkel.

Az esemény részletes programja a 'Kapcsolódó anyagok' alatt érhető el.

Projektgazda: Archaeolingua Alapítvány
Projekt típusa: rendezvény, konferencia, kutatói tevékenység
Célcsoport: minden korosztály
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, Süttő, Esztergom, Sopron, Sopron-Várhely, Százhalombatta
Elérhetőség: http://www.archaeolingua.hu/?language=hu