„A nógrádi szénbányászat története 1848-tól 1992-ig” című kiállítás ünnepélyes megnyitója

2018.12.07.
1965-ben nyílt meg Európa második, hazánk első, egy valaha működött bányában helyet kapó, földalatti szénbányászati múzeuma Salgótarjánban. 1986-ban a volt bányatiszti lakás épületében pedig megnyílt a felszíni kiállítás is. A kiállítás felújítása napjainkra szükségessé vált. A Kubinyi Ágoston Program keretében megújuló földfelszíni bányászati kiállítás ünnepélyes megnyitása 2018. november 30-án lesz.

Az 1965-ben megnyílt földalatti szénbányászati múzeum, illetve az 1986-ban létrehozott felszíni kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy megőrizzék és megismertessék a nógrádi bányászat történetét és élethűen bemutassák a jelenkori bányászkodást. A múzeum fenntartói kiemelten fontos feladatuknak tartják a fejlesztést, így a földalatti kiállítóhely 2005-ben történő felújítását követően 2018-ra teljesen megújul a földfelszíni kiállítás is, melynek ünnepélyes megnyitójára 2018. december 7-én kerül sor.

Projektgazda: Dornyay Béla Múzeum
Projekt típusa: kiállítás
Célcsoport: minden korosztály
Helyszín: Salgótarján
Elérhetőség: https://dornyaymuzeum.hu/

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció