Európa-szerte megkondulnak a harangok a Béke Világnapján

Publikálva: 2018. szeptember 21.

Magyarország is csatlakozott a Kulturális Örökség Európai Évéhez kapcsolódó nemzetközi kezdeményezéshez, mely szerint szeptember 21-én, pénteken 18 óra és 18 óra 15 perc között Európa-szerte megkondulnak a templomok harangjai, a Béke Világnapjának alkalmából emlékeztetve mindannyiunkat a béke fontosságára.

2018 az I. világháború lezárásának, a 30 éves háború 1618-as kezdetének és 1648-as lezárásának az évfordulója, emlékeztetve mindannyiunkat a béke fontosságára. A harangok hangja kifejezi a Kulturális Örökség Európai Éve által is képviselt értékeket, úgymint a szolidaritás és béke, illetve közös kulturális örökségünk megbecsülése.

Európában több mint ezer éven keresztül a harangok megkondítása jelezte a munkának, pihenésnek, imának a kezdetét. A harangok hangja hallható struktúrát adott a vallásos és világi életnek, eszközként szolgál kultúrára és vallásra való tekintet nélkül.

A kezdeményezésről és a csatlakozó helyszínekről bővebben itt olvashat.

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció