Európai Örökség címre jelölték a Dohány utcai Zsinagógát

Publikálva: 2017. december 5.

2017-ben 19 részes állam Európai Örökség címre benyújtott pályázata közül 25 helyszín pályázata jutott tovább az előválogatáson, melyek közül választotta ki az Európai Bizottság által felállított független szakértői testület a listára javasolt kilenc helyszínt. Ezzel harmincnyolcra emelkedhet az Európai Örökség címmel kitüntetett helyszínek száma.

Idén az Európai Örökség címre ajánlott kilenc helyszín között szerepel a Dohány utcai Zsinagóga és a hozzá tartozó - a múzeumot, a levéltárat, az I. világháborúban elesett magyar zsidó katonák tiszteletére elhelyezett emlékművet, a Holokauszt áldozatainak maradványait őrző kertet, illetve a Raoul Wallenberg Emlékparkot magában foglaló - komplexum, így Magyarországnak a Páneurópai Piknik Emlékpark és a Zeneakadémia mellett már három helyszíne szerepelhet az emblematikus helyszínekből álló listán.

A Zsinagóga mellett Lipcse zenetörténeti helyszínei (Németország), a Cadinai erőd (Olaszország), a Javorcai kápolna (Szlovénia), a Natzweileri koncentrációs tábor és altáborai (Franciaország és Németország), a Máramarosszigeti emlékmű (Románia), a Bois du Cazier (Belgium), Schengen falu (Luxemburg) és a Maastrichti Szerződés (Hollandia) került a díj várományosai közé.

A Bizottság 2018 februárjában fogja hivatalosan odaítélni a címet a helyszíneknek, a díjátadó ünnepségre pedig 2018 márciusában, Bulgáriában kerül majd sor.

Az Európai Örökség Cím azzal a céllal jött létre, hogy előtérbe helyezze a közös európai örökséget, erősítse a közösségi identitást és megszilárdítsa a kultúrák közötti párbeszédet. A Dohány utcai Zsinagóga Európában a legnagyobb, a világon pedig a második legnagyobb zsinagóga, Európa történelmében az integrációt, az emlékezést és a párbeszédre való nyitottságot jelképezi.

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció