Mároki lakodalmas

2018.08.11-12.
Minden év augusztusában kerül megrendezésre a két napos Mároki Lakodalmas, mely minden korosztály számára szórakozást és kikapcsolódást biztosít. A rendezvény egy igazi hagyományőrző lakodalom köré épül, ahol a falu két részét képviselő menyasszony és vőlegény házasságot köt. Ezen a napon a hagyományőrző lakodalom szinte minden népi jellegzetessége képviselteti magát, így az ide látogató részt vehet a vőfély által vezetett násznép felvonuláson, a lánykikérésen és a szertartás minden mozzanatában.

Az évszázados hagyományokat megelevenítő szándékkal jött létre a Mároki Lakodalmas, mely egykor még két különálló település sváb és magyar hagyományait, lakodalmas szokásait fonja egybe. Egyik különlegessége, hogy a vőlegény kikérése sváb, a menyasszonyé pedig magyar szokások szerint történik, így egy menyegzőn keresztül tárul elénk a két hagyományvilág.

A kétnapos rendezvény szinte pontos mása egy igazi hagyományőrző falusi lakodalomnak. Az idelátogatók megismerhetik a humorral fűszerezett kikérőket, a falusi asszonyok által sütött és kínált lakodalmi süteményeket, a vőfély szerepét. Mindemellett a rendezvény szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a hagyományőrző együttesek felvonultatására és a népművészeti hagyományok megismertetésére.

Fontos szerep jut a gasztronómiának, így a résztvevők megkóstolhatják a helyiek által sütött lakodalmas süteményeket, a környéken termelt borokat, illetve a lakodalmas ételeket is. A kézműves vásár, kiállítás, lovaglási lehetőség, nyitott múzeum és templom, hagyományos magyar és sváb népviseletek szerves részei a rendezvénynek. Az esemény 2015-ben bekerült a Baranya Megyei Értéktárba.

Projektgazda: Márok Község Önkormányzat
Program típusa: fesztivál
Célcsoport: minden korosztály
Helyszín: Márok
Elérhetőség: www.marok.hu

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció