Révész Ákos magyar és Zolotakis Apostolis görög festőművész "Párhuzamos kapcsolatok" című kiállítása

2018.06.21-09.10; 2018.10.11-31.
A kiállítás egy olyan dialógus keretein belül mutatja be a két ország kifinomult művészeti értékeit, amely közvetlenül magyar és görög művészek között folytatódik. A helyszín kiválasztása, amely egy műemléképületnek nyilvánított fürdőépület közös kulturális kapcsolódásainkra irányul. A zene világnapján, Dóra Attila és Thanos Chrysakis rendkívüli hangzású zenei élménnyel színesíti az athéni megnyitót.

A kiállítási koncepció szerint az érzések és a művészi átélések tértől s időtől függetlenül is kialakulhatnak abban az esetben, ha a művész fizikai és lelki átélése egy adott időintervallumon belül megegyezik.  Ezekről az alkotói élményekről beszélnek majd a művészek, akiknek a művei először szerepelnek majd e közös kiállításon.

A kiállítás a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 európai eseménysorozatának egyik kiemelt programja.

„Festészetemben korábban, inkább emocionális, mint filozofikus megközelítésből kiindulva dolgoztam. Abban az alkotói folyamatban kulcsszerepet töltött be a zene. A festészet és a zene közötti hasonlóságok, átfedések egyre jobban érdekeltek, és így már mind tudatosabban kerestem az adott gondolatsorhoz vagy a pillanatnyi lelkiállapotomhoz illő, inspiráló zenét. Később azonban, a zene csak a szellemi utazás segítségéül szolgált, és soha nem a zenét, vagy nem a zene alapján festettem, hanem az adott festészeti célomhoz kerestem megfelelő zeneművet. Ma már mintegy benső „zenei” képeket, koherens folyamatokat, szimbolikus jelrendszereket igyekszem ábrázolni festményeimen. (…)”(Festményeimhez néhány gondolat/ Révész Ákos)

A kiállítás helyszíne: Bath House of the Winds, Kyrristou 8, Plaka, Athén
A program megnyitója: 2018. június 21. (a Zene Világnapja) 
A program látogatható: 2018. szeptember 10.

Athén után a kiállítás Krétán kerül bemutatásra október 11-31. között a “Cultural Summer Chania 2018” keretében a chaniai Mediterrán Építészeti Központban (KAM Chania).

A programban részt vevő partnerek:  a görög Kulturális Minisztérium, Révész Ákos és Zolotakis Apostolis festőművészek, Gkintidis Papers

Projektgazda: Magyarország Nagykövetsége, Athén
Program típusa: festészeti kiállítás
Célcsoport: Minden korosztály
Helyszín: Athén, Chania
Elérhetőség: http://www.reveszakos.hu/; http://www.zolotakis.com/

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció