Világörökség 2017 konferenciának adott otthont a Pesti Vigadó

Publikálva: 2017. december 19.

Világörökség konferenciát tartottak a Pesti Vigadó Makovecz termében, a Miniszterelnökség és a Magyar Művészeti Akadémia közös szervezésében. A konferenciát Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke, és Latorcai Csaba helyettes államtitkár nyitotta meg.

Az 1972-ben az UNESCO keretében elfogadott Világörökség Egyezmény a két világháború után, annak a fontos felismerésnek a megerősítését jelentette, hogy léteznek olyan kulturális és természeti értékek, amelyek nemcsak az adott ország, hanem az egész emberiség számára jelentőséggel bírnak, ezért védelmükben is közös felelősséget kell vállalnunk.

Fotó: MMA


Büszkeségre ad okot, hogy mára már nyolc magyar örökség szerepel a Világörökség Listán, a várományos kilencedik helyszín, A római birodalom határai - A dunai limes magyarországi szakasza, nevezése folyamatban van.

A konferencia ünnepelve a budapesti világörökségi helyszín Világörökség Listára kerülésének 30. évfordulóját külön figyelmet szentelt a 2014-2018 között megvalósult műemlék-helyreállítási projektek, fejlesztések bemutatásának a Budapest - a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszínen. A műemlékvédelmi, világörökségi szakemberek, világörökség iránt érdeklődők alkotta közönség számára részletes bemutatásra került többek között a Városliget rehabilitációját célzó Liget Budapest projekt, a Pesti Vigadó és a Várkert Bazár helyreállítása, szerepe Budapest kulturális életében. Kerekasztal-beszélgetés keretében négy világörökségi helyszín képviseletében osztották meg tapasztalataikat a gondnokságvezetők a világörökség cím nyújtotta turisztikai, gazdasági, társadalmi előnyökről.

Fotó: Szöllősi Mátyás / MMA


„A Széchenyi 2020 keretében a GINOP Világörökségi helyszínek fejlesztése program 2016 és 2018 között, összesen 11,5 milliárd forintos keretösszegből biztosít forrást a világörökségi, illetve világörökségi várományosi helyszínek magterületének turisztikai fejlesztésére, komplex és interaktív szolgáltatásokat nyújtó vonzerő kialakítására” – hangsúlyozta beszédében Latorcai Csaba helyettes államtitkár a kormány világörökségi helyszínek megőrzése, fenntartása, jövő generációk számára történő továbbörökítése céljából tett konkrét intézkedéseit.

Fotó: Szöllősi Mátyás / MMA

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció