XI. Vármentő Hét

2018.07.30-08-04.
A Szádváron 2006-ban megkezdett ásatás célja tisztázni Szádvár alaprajzát – előkészítendő az állagmegóvási munkálatokat -, valamint felszínre hozni a múlt tárgyi emlékeit. A XI. Vármentő Héten múzeumi szakemberek irányításával bárki részt vehet, ezzel egyfelől hozzájárul Szádvár megmentéséhez, másfelől átélheti a kincskeresés élményét, mely mindannyiunkban ott van.

A Vármentő Hét résztvevői. Fotó: Szádvárért Baráti Kör

A Szádvárért Baráti Kör célja Szádvár megmentése és népszerűsítése, megismertetése. Ennek a korábban elfeledett várnak – mely hazánk legnagyobb területű hegyi vára – ugyan más várainkhoz képest történelmünkben nem volt kiemelkedő szerepe, ám kulturális örökségünk – ezáltal az összeurópai kulturális örökség - fontos része. Ezért történetének, építési periódusainak, alaprajzának, uradalmi központként működésének megismerése és megismertetése, falainak megóvása össztársadalmi érdek.

A hajdani szádvári uradalom jelentős része jelenleg Szlovákiában található, így az egyesület tevékenysége egyúttal határainkon túlnyúló tevékenység is.
A vár fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, megóvása során a természetvédelmi szempontokra is figyelemmel kell lennünk.

Ásatások a Vármentő Héten. Fotó: Szádvárért Baráti Kör

Az ásatási tevékenység során – melyet a miskolci Herman Ottó Múzeum szakemberei irányítanak – a munkában bárki részt vehet, aki érdeklődik történelmünk, kulturális örökségünk iránt. A XI. Vármentő Hét egységbe foglalja mindazt a törekvést, amit a részt vevő tagjaink, az önkéntesek valamint a munkát irányító, az eredményeket rögzítő, tudományos szempontból értékelő és eredményeit közzé tevő régészek együtt tehetnek Szádvár megmentéséért.

Projektgazda: Szádvárért Baráti Kör
Program típusa: előadás, kutatói tevékenység
Célcsoport: minden korosztály
Helyszín: Szögliget-Szádvár
Elérhetőség: www.szadvar.hu

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció