Az Almádi P-Art Alapítvány állandó, szabadtéri tárlata 2013 óta 55-60 posztamenssel van jelen a balatonalmádi Szent Erzsébet Ligetben. A folyamatosan megújuló kiállításon magyar és az Európa Unió tagországaiból származó kortárs, vagy klasszikus szobrok kerülnek bemutatásra. A terület erre célra tervezett kertépítészeti elrendezésben valósult meg, díszvilágítással.

A Szoborpark műveinek összetétele, valamint a kertészeti tervezés az európai nemzetek összetartozását, egymásrautaltságát, sorsuk közös elemeit és a művészetek politika felettiségét hivatottak hangsúlyozni. A hazai képzőművészek bemutatkozási lehetőségén túl nagy hangsúlyt kapnak az EU tagországok képzőművészeinek alkotásai. Az állandó kiállítás mellett a Park minden második évben egy-egy tagállam kultúráját közelebbről is bemutatja egy hétvégi programmal, ahol az adott ország zenéje, táncai kísérik a 2 évre befogadandó „vendégszobrok” elhelyezését. 2013-ban Olaszország, 2015-ben Finnország, 2017-ben Lengyelország volt a „vendégnemzet”.

Projektgazda: Almádi P-Art Alapítvány
Program típusa: szabadtéri állandó kiállítóhely
Célcsoport: Minden korosztály
Helyszín: Balatonalmádi
Elérhetőség: www.almadiszoborpark.eu