Konferenciák, tudományos, kutatói tevékenységek

A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar programjai a Kulturális Örökség Európai Évében

A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar Kertművészeti és Kerttechnikai Tanszékének szervezésében számos konferencia, műhelygyakorlat, kiállítás valósul meg kertörökségünk fejlesztése és megismertetése céljából.

Tovább a teljes cikkre

Interpret Europe - Örökség és identitás nemzetközi konferencia Kőszegen

2018.03.23-26.​
Az Interpret Europe nemzetközi hálózat idei konferenciája „Örökség és identitás” címmel kerül megrendezésre Kőszegen, 2018. március 23. és 26. között. Az eseményen Európa szinte minden országából és a tengerentúlról érkező szakemberek vesznek részt, akik különböző örökségi helyszíneken segítik a helyieket és a turistákat megtalálni az adott értékek lényegi jelentéseit.

Tovább a teljes cikkre

Műemléki Világnap 2018 központi rendezvénye a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 jegyében: „Közös örökség – közös felelősség”

2018.04.18.
Az ICOMOS 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire és szükségességére. Az idei év hazai programja „Közös örökség – közös felelősség” címmel Kulturális Örökség Európai Éve 2018 jegyében kerül megrendezésre.

Tovább a teljes cikkre

"Kertépítészeti örökség kezelése, fejlesztése és népszerűsítése a gyakorlatban"

2018.04.19-21.
A kertkultúra a kulturális örökség elválaszthatatlan része. A történeti kertek (kastélyparkok, kolostorkertek, közparkok), mint a kertépítészet helyi vagy országos védettségű műemlékei, kultúrtörténeti értékükkel növelik a gyűjteményes kertek turisztikai vonzerejét. Ugyanakkor, az épített örökség megőrzése és fenntartása további feladatokat ró ezekre az intézményekre. Mindez különösen aktuális kérdéseket vet fel a KÖEÉ kapcsán, amelyekre e hiánypótló műhelykonferencia igyekszik válaszokat adni.

Tovább a teljes cikkre

Minden értéknek legyen közössége! – települési értékek feltárása a hungarikum mozgalom jegyében a Kárpát-medencében

2018.03.23-25.
A szakmai konferencia összegezni kívánja a települési és külhoni értéktárak kialakítása, felépítése során keletkezett tapasztalatokat. A konferencián részt vevők megismerhetik azokat a közösségeket, melyek módszertana, „jó gyakorlata” példaként szolgálhat a később csatlakozók számára. E mellett az értékfeltáró munka iránt érdeklődők és a már működő értékfeltáró közösségek új ötletekkel, minőségi fejlesztéssel erősödhetnek a szakmai tapasztalatcsere során.

Tovább a teljes cikkre

„Reziliens kulturális örökség és közösségek Európában" - REACH konzorcium nyitókonferenciája

2018.05.10-11.
A Magyar Nemzeti Múzeumban, az ELTE szervezésében megrendezésre kerülő, „Reziliens kulturális örökség és közösségek Európában” címet viselő kétnapos konferencia az Európai Unió 2021-től induló kutatásfejlesztési és innovációs politikáját meghatározó program, az FP9 kulcsfogalmai köré szerveződik, úgymint a kulturális örökség, a demokrácia és a társadalmi kohézió.

Tovább a teljes cikkre

„Kegyhelyek és zarándoklatok Kelet-Közép-Európában” nemzetközi konferencia

2018.05.15.
Magyarország Szentszéki Nagykövetsége, együttműködésben Horvátország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia szentszéki nagykövetségeivel (V4+ formátumban), 2018. május 15-én rendezi meg Rómában a „Kegyhelyek és zarándoklatok Kelet-közép Európában” c. konferenciát, hogy alkalmat adjon a szóban forgó országok zarándokhelyeinek és lelkiségi központjainak bemutatására.

Tovább a teljes cikkre

Takács András Emlékdíjátadó Ünnepség és Szakmai Nap

2018.05.25.
A Tokaji Világörökségi Szakmai Nap és a Takács András Emlékdíj Dr. Takács András emlékének adózik, aki a Széchenyi Programirodán belül a Tokaj-Hegyalja Világörökségi Térségfejlesztési Programiroda vezetője volt 2011-től. Az ő feladata volt a Borvidékkel kapcsolatos fejlesztéspolitikai feladatok koordinálása. Azért dolgozott, hogy kulturális és természeti értékek védelme mellett jelentősen növekedjen a térség szőlészeti, borászati és turisztikai jövedelemtermelő képessége.

Tovább a teljes cikkre

48. Román András Műemlékvédelmi Nyári Egyetem, Eger, Síkfőkút

2018.06.21-27.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága egyik legfontosabb feladatának tekinti a műemlékekkel foglalkozó szakemberek továbbképzését, naprakész ismereteik bővítését. E célkitűzés megvalósításának egyedülállóan fontos eseménye az itthon és külföldön is széles körben ismert és elismert akkreditált szakmai továbbképzés és nemzetközi fórum, az immár 48. alkalommal megrendezésre kerülő nyári egyetem.

Tovább a teljes cikkre

XIV. Nemzetközi Limes Találkozó

2018.07.16-22.
Idén tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Limes Találkozó. Szakmai programja a diákok körében népszerűsíti régészeti, kulturális és természeti örökségeink védelmét, így segítve elő a római limes magyarországi szakaszának világörökségi helyszínné válását.

Tovább a teljes cikkre

XI. Vármentő Hét

2018.07.30-08-04.
A Szádváron 2006-ban megkezdett ásatás célja tisztázni Szádvár alaprajzát – előkészítendő az állagmegóvási munkálatokat -, valamint felszínre hozni a múlt tárgyi emlékeit. A XI. Vármentő Héten múzeumi szakemberek irányításával bárki részt vehet, ezzel egyfelől hozzájárul Szádvár megmentéséhez, másfelől átélheti a kincskeresés élményét, mely mindannyiunkban ott van.

Tovább a teljes cikkre

Örökség és identitás – nemzetközi konferencia Pécsett

2018.08.31.
A Határokon Túli Magyarságért Alapítvány, a PTE-BTK Humán Fejlesztési és Művelődéstudományi Intézetének jogelődje, valamint annak Kulturális Örökség Kutatócsoportja 2010 óta szervez kulturális örökségeinkre fókuszáló nemzetközi konferenciákat. A KÖEÉ alkalmából a konferencia arra törekszik, hogy hozzájáruljon azon kulturális örökségeink megismeréséhez és értelmezéséhez, amelyek folyamatos átalakulással, de jelen vannak, és meghatározó szerepet játszanak identitástudatukban és mindennapi életükben.

Tovább a teljes cikkre

A kutatástól a bemutatásig: Régészeti tábor Magyarország 2018

2018.09.13-10.06.
A Vaskor-Duna Interreg projekt keretében 2018 őszén megrendezésre kerülő rendezvénysorozat célja a kora vaskor régészeti örökségének népszerűsítése, a kutatás folyamatának és eredményeinek bemutatása, a természeti és kulturális örökség kapcsolatának és értékeinek felmutatása előadásokon, tárlatvezetéseken, konferenciákon keresztül.

Tovább a teljes cikkre

"Kortárs építészettörténet IV. - Történeti belső terek helyreállítása" konferencia

2018.09.14.
A műemlékek helyreállításának az egyik legégetőbb problémája a belső terekben is látható szerkezetek, illetve az enteriőrök tartozékait képező beépített vagy mobil berendezések megőrzése. Fizikailag rendkívül sérülékeny épületalkatrészekről van szó, melyeket korunk embere szívesen helyettesít új elemekkel. A konferencia a történeti enteriőrök megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

Tovább a teljes cikkre

XXI. Békési Népi Építészeti Tanácskozás

2018.09.27-29.
A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Békési Népi Építészeti Tanácskozás mára a falvaink épített örökségének megőrzéséért küzdő szakemberek és civil szervezetek talán legnagyobb, de mindenképpen a legnépszerűbb szakmai fórumává nőtte ki magát.

Tovább a teljes cikkre

Jótékonysági séta a szentgáloskéri Svastits-Bogyay sírkápolnához

2018.09.26., 10.07., 11.23., 11.24., 12.16.
Az idei évben indult projekt célja a szentgáloskéri Svastits-Bogyay sírkápolna rekonstrukciójának segítése. A projekt keretében szervezett sétákon az érdeklődők megtekinthetik a kápolnát, hallhatnak történetéről, a családról, a felújítási tervekről és a rekonstrukció menetéről is.

Tovább a teljes cikkre

Kulturális örökségek tematikus szám a Kulturális Szemle online interdiszciplináris tudományos folyóiratban

2018. ősz
A Kulturális Szemle a Kárpát-medencei magyar vonatkozású és/vagy magyar nyelven publikált kulturális értékek, hagyományok és újítások bemutatását és elemzését közzéadó interdiszciplináris online tudományos folyóirat. Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. 2018. őszére egy tematikus számot tervez a folyóiratban, amely a kulturális örökségek kutatásait fogja össze nemzetközi és hazai vonatkozásban tapasztalt és junior kutatók írásaival.

Tovább a teljes cikkre

"Múltunk jövője jelenidőben" konferencia az NKA 25. évfordulója alkalmából

2018.10.12.
A konferencia első felében azokat a konzerválási, rehabilitációs munkákat mutatja be, melyek Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumának támogatása nélkül nem valósultak volna meg.
A konferencia délutáni felében a múlt ismeretében a jövő lehetséges irányairól, elveiről, megfontolásairól esik szó.

Tovább a teljes cikkre

"Régészeti örökségvédelem Magyarországon 1998–2018" konferencia

2018.11.12.
A konferencia megszervezésének apropóját két esemény adja: 1998-ban alakult meg a Kulturális Örökség Igazgatósága (azóta megszűnt) és 2018-ban ünnepeljük a Kulturális Örökség Európai Évét. A konferencia célja, hogy áttekintést adjon a régészeti örökségvédelemnek e két időpont között eltelt 20 évének történéseiről, jelentősebb fordulópontjairól, kitérve a jelen kérdéseire és a jövőbeni kihívásokra.

Tovább a teljes cikkre

Kulturális motivációk és értékszemlélet konferencia

2018.11.07-08.
Kutatások bizonyítják: a kultúra által biztosított szellemi-érzelmi többlet hozzájárul az egyén mentális jóllétéhez. Konferenciánkon arra keressük a választ, hogy a kreatív közösségek miképpen motiválják az embereket, miképpen mozgósítanak társadalmi erőforrásokat, hogyan érvényesül tevékenységükben az értékszemlélet. A közösségi művelődés jubileumi, tizedik stratégiai konferenciáján európai uniós országokból érkező előadók meghívását is tervezik a szervezők.

Tovább a teljes cikkre

"Európai, nemzeti, lokális kulturális örökség és identitás" konferencia

2018.11.30.
A Szegedi Tudományegyetemen tartandó Európai, nemzeti, lokális kulturális örökség és identitás konferencia és workshop program az előadások és a workshop témakörök által fókuszpontba helyezi az európai, a nemzeti és a lokális kulturális örökségek jelentőségét és összefüggéseit.

Tovább a teljes cikkre

Menü

Főoldal

Történeti kertek, kastélyparkok napja

Navigáció