Az Európai Kulturális Fórum első napján,december 7-én Milánóban tartották a Kulturális Örökség Európai Éve - 2018 nyitóeseményét. A Tematikus Év, építve a kulturális örökség európai identitástudatot erősítő, Európa jövőjének szilárd alapját képező szerepére, felhívja a figyelmet Európa gazdag kulturális örökségére, a kulturális örökség társadalmi és gazdasági jelentőségére.
2017-ben 19 részes állam Európai Örökség címre benyújtott pályázata közül 25 helyszín pályázata jutott tovább az előválogatáson, melyek közül választotta ki az Európai Bizottság által felállított független szakértői testület a listára javasolt kilenc helyszínt. Ezzel harmincnyolcra emelkedhet az Európai Örökség címmel kitüntetett helyszínek száma.
Megnyílt a lehetőség a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 programsorozatában való részvételre együttműködésben a Miniszterelnökséggel. A nemzetközi tematikus év általános célkitűzése, hogy a kulturális örökség szereplőivel és a civil társadalommal közösen előremozdítsa és támogassa az Európai Uniót, a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat Európa kulturális örökségének védelmében, megóvásában, fejlesztésében és népszerűsítésében.
Európai Parlament az április 28-i plenáris ülésen szavaz arról, hogy 2018 legyen a kulturális örökség európai éve. A kezdeményezés célja a közös történelmi tudat és identitás megőrzése és megerősítése.